Mikroplasztik: új veszély az egészségünkre

Na, mennyi műanyagot ettetek ma? Hogy ez értelmetlen kérdés, mert egy normális ember nem eszik műanyagot? Sajnos nem. A mikroműanyagok és a nanoműanyagok mindenhol körülöttünk vannak, így nemcsak eszünk és iszunk őket, hanem belélegzzük is őket. És kiderült, hogy ez számos problémát okozhat nekünk. Van valami módja, hogy megvédjük magunkat ettől?

A műanyagok termelése meredeken növekszik – például 2019-ben világszerte körülbelül 368 millió tonnát gyártottak belőlük. Becslések szerint évente 10 tonna műanyag kerül az óceánokba. Egészen a közelmúltig azt hittük, hogy a műanyaghulladék problémája az, hogy nem bomlik le – hogy ha egy műanyag palackot kidobunk a természetbe, akkor az változatlan formában marad ott évezredekig. Sajnos kiderült, hogy ez nem így van.

Különböző fizikai, kémiai és biológiai tényezők hatására a műanyagok fokozatosan apró részecskékre bomlanak. Ha ezek a részecskék 0,1 µm és 5 mm közötti méretűek, akkor mikroplasztikáról beszélünk, a 0,1 µm-nél kisebb részecskéket pedig nanoplastikának nevezzük. Ezek nemcsak a természetet szennyezik, hanem a testünkbe is bekerülnek.

Mekkora ez a probléma? Őszintén szólva – senki sem tudja. Az biztos, hogy ezek a részecskék nem csekély mennyiségben keringnek a testünkben, és lerakódnak a szöveteinkben. Azt is tudjuk, hogy ha laboratóriumi állatokat mikro- és nanoplasztoknak tesznek ki, az számos egészségügyi problémát okoz náluk. Valószínű tehát, hogy a bolygó fokozatos műanyagszennyezése negatív hatással lesz az emberek egészségére is.

Összefoglaljuk tehát, mit tudunk eddig a miniatűr műanyagok veszélyéről, és hogyan csökkenthetjük azok negatív hatását a testünkre.

Mindenütt ott vannak. Még bennünk is.

A mikroműanyagokat és a nanoműanyagokat nem tudjuk elkerülni, mert teljesen mindenhol megtalálhatók – még az Északi-sarkvidék és az Antarktisz jégében is felfedezték őket. Leginkább a vízi környezetben fordulnak elő, de onnan bekerülnek az élelmiszerláncba. Terjedhetnek repülő rovarok által is, amelyek lárvái vízi környezetben élnek – jellemzően például a szúnyogok –, és így más környezeteket is szennyezhetnek. Így például felhalmozódnak a talajban, ahol nemcsak annak minőségét és termékenységét rontják, hanem behatolnak a növényekbe is, beleértve a mezőgazdasági növényeket.

További mikroműanyagokat és nanoműanyagokat pedig az élelmiszerekből jutunk be a szervezetünkbe, amelyek gyártásuk vagy konyhai feldolgozásuk során szennyeződtek velük – például a kutatások szerint a palackozott víz sokkal többet tartalmaz belőlük, mint a természetes forrásokból származó víz, ami azt jelenti, hogy éppen a palackozás és tárolás során szennyeződött. Forrás lehet még a műanyag konyhai felszerelés, de akár a szintetikus anyagokból készült ruházat is.

Amikor a tudósok ebből a szempontból vizsgálták az emberi székletet, minden grammban 1-36 mikroműanyag-részecskét találtak. Becslések szerint a lenyelt részecskék akár 8%-a is a belekben marad, vagy akár a véráramba is bekerül, és így hatással van az egész test szöveteire – ebben az esetben főként a nanoplasztikokról van szó, amelyek kis méretük miatt akár az agyba is bejuthatnak. A mikro- és nanoplastok ráadásul nem csak az étellel jutnak be a szervezetünkbe, hanem belélegezhetjük őket, és a bőrön keresztül is behatolhatnak.

Miért árthatnak nekünk?

A mikroműanyagok, és különösen a nanoműanyagok nem csak a tengeri ökoszisztémákat veszélyeztetik, hanem bizonyíthatóan negatív hatással vannak az emberre is. Elsősorban a beleket károsíthatják, mivel a legtöbbjük a gyomor-bél traktusba jut. A negatív változások azonban az egész testben jelentkeznek. Elsősorban a gyulladásos folyamatok intenzitása növekszik, de sok káros hatás közvetlenül a sejtek szintjén is jelentkezik: például megzavarják a molekuláris jelátviteli utakat, és negatív epigenetikai változásokat okoznak, azaz megváltoztatják számos fontos gén aktivitását a DNS-ben. Ez például bizonyos anyagcsere-rendellenességek kialakulásához vezethet.

Problémát jelenthetnek azok a vegyi anyagok is, amelyek a műanyag részecskékből szabadulnak fel. Sokukat már a gyártás során adják a műanyagokhoz, hogy javítsák azok tulajdonságait vagy megjelenését. Tipikus példa erre a kadmium, egy nehéz, mérgező fém, amelynek vegyületeit stabilizátorokként és pigmentekként használják a műanyagokban. Amikor például kadmiumot tartalmazó mikroműanyagoknak tették ki az ecetmuslica legyeket, azoknál kiterjedt bélkárosodás, viselkedési és mozgásminták zavara jelentkezett. Ennek oka többek között a kadmium negatív epigenetikai hatása volt, amely a legyek DNS-ében egyes fontos gének kikapcsolódásához vezetett.

Egy másik problémás anyag, amelyet a műanyagokhoz adnak, és amely később azok töredékeiből felszabadulhat, a biszfenol A, amely elsősorban hormonális zavaróként hat, de negatív epigenetikai hatásokkal is rendelkezik. A mikroműanyagok és a nanoműanyagok emellett további anyagokat is felszívhatnak a környezetből – nehézfémeket, antibiotikumokat, sőt még kórokozó mikroorganizmusokat is, amelyek a részecskék felületén biofilmot képeznek. Ezeken keresztül szennyeződhet az ivóvíz, a halak stb.

Változások az egész testben

Mint már említettük, a mikroműanyagok és a nanoműanyagok negatív hatása elsősorban azokon a szerveken jelentkezik, amelyek a leginkább érintkeznek velük. Ez elsősorban az emésztőrendszert érinti, ahová az ételekből és italokból származó műanyag részecskék kerülnek, de a tüdőt is, amelyben a belélegzett levegőben található mikroműanyagok halmozódnak fel. Mint már említettük, különösen a nanoplasztok jutnak be a vérkeringésbe és halmozódnak fel a szövetekben az egész testben. Íme néhány probléma, amely ezzel összefüggésben felmerülhet:

• Közvetlen mechanikai károsodás következik be a bélnyálkahártyában, ami a tápanyagok felszívódásának romlásához vezet. Nő a bélfal áteresztőképessége is, ami toxinok és mikroorganizmusok bejutását eredményezi a vérkeringésbe.
• A műanyag részecskék felhalmozódása az emésztőrendszerben helyi gyulladások kialakulásához vezet. Ezért lehetséges, hogy növeli a krónikus gyulladásos bélbetegségek kockázatát is.
• Rosszabbodik a bélmikrobiom egyensúlya is, mind egyes baktériumfajok elszaporodása és csökkenése, mind a bélflóra összességének diverzitásának csökkenése tekintetében.
• A műanyag részecskék hozzájárulhatnak a székrekedés kialakulásához.
• A gyulladásos folyamatok az immunsejtek sejtanyagcseréjének változásaihoz vezetnek, ami nemcsak immunrendszerünk gyengülését okozhatja, hanem a gyulladás további súlyosbodásához is vezethet.
• A nanoplasztikok hormonális zavaróként hatnak.
• Egyes kutatások szerint a zsíranyagcserét is zavarhatják, és így hozzájárulhatnak az elhízáshoz.
• A levegőben található mikroműanyagok felhalmozódhatnak a tüdőszövetben, ahol növelik a légúti megbetegedések, többek között az asztma kialakulásának kockázatát.

A testünkben található műanyag részecskék nemcsak különböző, egészségre káros anyagokat bocsáthatnak ki, hanem molekuláik közvetlenül is kölcsönhatásba léphetnek az emberi test egyes molekuláival – ez különösen igaz az elektromos töltéssel rendelkező műanyagmolekulákra. Reagálhatnak például fehérjékkel, szénhidrátokkal vagy nukleinsavakkal, és ezzel teljesen megváltoztathatják azok működését. A sejtekben való felhalmozódásuk pedig a káros szabad gyökök fokozott termelődéséhez, sőt akár az adott sejt apoptózisához, vagyis elhalásához is vezethet.

A kis műanyagrészecskék ráadásul bejuthatnak a placentába is, ahol hatással lehetnek a fejlődő magzatra. Ez a transzfer eddig csak laboratóriumi állatokon bizonyított – ha vemhes egereket mikroplasztikoknak tettek ki, utódaiknál metabolikus rendellenességek alakultak ki, ami például magasabb koleszterinszintben vagy 2-es típusú cukorbetegségben nyilvánult meg. A megnövekedett kardiovaszkuláris betegségek kockázata végül átterjedt a következő generációkra is.

A kutatások során a mikro- és nanoplasztok hatásának következtében elsősorban a rövid távú epigenetikai reakciókban bekövetkező változásokat írták le, azaz főként a hisztonok módosításának és a mikroRNS-sel történő szabályozásnak a területén. A hosszabb távú epigenetikai folyamatokra, különösen a gének metilációjára gyakorolt hatást eddig még nem írták le. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem létezik – lehet, hogy csak nagyobb adagok és hosszabb távú hatásra van szükség hozzá.

Mit tehetünk ez ellen?

Mint már említettük, a mikroműanyagok és a nanoműanyagok teljes elkerülése lehetetlen. Ennek ellenére nem szabad feladni, mert mégis tehetünk valamit.

Először is megpróbálhatjuk csökkenteni a szervezetünkbe jutó mennyiségüket, mert negatív hatásuk mértéke nyilvánvalóan a dózistól függ. A második lehetőség az, hogy megpróbáljuk erősíteni a szervezetünket, hogy a lehető legtöbb káros hatást ki tudjon küszöbölni.

Kevesebb mikroműanyag a szervezetben

A testünkbe kerülő mikroszkopikus műanyag részecskék mennyiségét jelentősen csökkenthetjük, ha korlátozzuk a műanyagok használatát az életünkben:

•  Nagyon hasznos lehet a csomagolt víz vásárlásának korlátozása, amely többszörösen több műanyag részecskét tartalmaz, mint a csapvíz.
• A műanyag mikrorészecskék jelentős forrásai azonban más italok is, beleértve az üvegpalackokban lévőket is, mivel a műanyag a kupakok belső oldalán található.
• A mesterséges táplálkozású csecsemők esetében a tejüvegek jelentik a legnagyobb problémát.
• Célszerű korlátozni a műanyag csomagolású élelmiszerek vásárlását és műanyag edényekben való tárolását. Soha ne melegítsen ételt műanyag edényben a mikrohullámú sütőben.
• Jelentős források a műanyagot tartalmazó teafilterek – egyetlen filter forró vízzel öntve akár 12 milliárd műanyag részecskét is kibocsáthat!
• A szobák levegője jelentős mennyiségű mikroszkopikus műanyag részecskét tartalmaz – 5-10-szer többet, mint a kültéri levegő. Ezért fontos a rendszeres szellőztetés.
• A textíliák jelentős mikroplasztik-forrásnak számítanak a beltéri terekben, ezért célszerű a háztartásban a természetes anyagokat előnyben részesíteni.
• A városok levegője sem problémamentes, mivel akár kétszer több mikro- és nanoplastikát tartalmaz, mint a külvárosi területek levegője.
• A mikro- és nanoplastok forrásai természetesen maguk az élelmiszerek is, függetlenül a gyártás és tárolás módjától. A mikroplasztok jelenléte miatt a talajban és az élelmiszerláncokban gyakorlatilag minden élelmiszerben megtalálhatók, de egyesekben több. Nagyon magas koncentrációkat találtak a tengeri gyümölcsökben – halakban, rákokban, puhatestűekben és algákban. Meglepő módon azonban a méz, a cukor, a só és a csirke is jelentős forrás.
• Mikroplasztikokat tartalmaznak a kozmetikumok is, amelyek a bőrre kenéskor szintén bejuthatnak a szervezetbe. Ezért nem szabad túlzottan használni a kozmetikai termékeket.

Ellenállóbb szervezet

A második említett módszer az, hogy megpróbáljuk szervezetünket ellenállóbbá tenni a mikroműanyagok káros hatásaival szemben. Mint már említettük, ezek a részecskék főként negatív epigenetikai változásokat, gyulladásokat, a bél mikrobiomának és a hormonális szabályozásnak a zavarait okozzák. Ezért fontos a egészséges étrend, azaz a gyulladáscsökkentő és epigenetikailag káros élelmiszerek (cukor, telített zsírok, alkohol, élelmiszer-adalékanyagok) korlátozása, és ellenkezőleg, olyan élelmiszerek hozzáadása, amelyek pozitív hatással vannak erre a területre: gyümölcsök és zöldségek, teljes kiőrlésű gabonafélék és hüvelyesek, minőségi fehérjék stb. Fontos a rendszeres testmozgás – azonban a beltéri levegőben jelentősen magasabb mikroplasztik-koncentráció miatt előnyben kell részesíteni a friss levegőn való mozgást.

Természetesen az étrend-kiegészítők is segíthetnek. Jelenleg még nincsenek olyan tanulmányok, amelyek az egyes tápanyagok és gyógynövények mikroplasztikák káros hatásainak kiküszöbölésére irányuló vizsgálatára összpontosítanának, de olyan anyagokra koncentrálhatunk, amelyek támogatják az egész test működését.

Különösen célszerű olyan anyagokat választani, amelyek erős epigenetikus és gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek. Ezeket felváltva kell szedni, és hosszú távon azokat kell előnyben részesíteni, amelyek széles spektrumú hatással rendelkeznek, azaz nagy hatással vannak az epigenetikai reakciókra (gének metilációja, hisztonok módosítása és mikroRNS-sel történő szabályozás), és ugyanakkor gyulladáscsökkentő hatással is rendelkeznek. Tipikus példák erre a kurkumin, az EGCG, a resveratrol, a D3-vitamin, a kvercetin vagy az omega-3 telítetlen zsírsavak. A széles spektrumú hatással rendelkező gyógynövények közül megemlíthetjük például az ötlevelű ginsenget, a boswellia-t vagy a kozinec blanitý-t.

Előnyös lehet azokra a tápanyagokra és gyógynövényekre is összpontosítani, amelyek hatékonyan támogatják a gének aktivitásának mikroRNS-sel történő szabályozását. Ezek rövid láncú ribonukleinsavak, amelyek nem hordoznak genetikai információt, de teljesen blokkolni tudják egyes gének leolvasását. Kiderült ugyanis, hogy főként a nanoplasztikok nemcsak a mikroRNS termelésének változásait okozhatják, hanem a mikroRNS is fontos szerepet játszhat a mikro- és nanoplasztikok toxikus hatása elleni védelemben. A mikroRNS termelésének nagyon hatékony szabályozói például az oligomer proantocianidinek, vagyis a szőlőből nyert OPC-k.

A zavart hormonális rendszer szabályozásában segíthet például a rhodiola, amely azonban nem alkalmas hosszú távú használatra. Pozitív hatással van azonban az ötlevelű ginseng, az omega-3, a D3-vitamin, a bajkál sziszák, a cink és a szelén is.

A belekben jó hatást gyakorolhat a cikória, de a kurkumin, a kvercetin vagy a resveratrol is.